Szekeres Szilvia

Szekeres Szilvia vagyok, kozmetikus. 2008 óta foglalkozom magasabb szinten a kozmetika világával. Mivel mindig is fontosnak tartottam az egészség és szépség harmonikus egyensúlyát, nem meglepő, hogy olyan iskolát, olyan oktatást választottam, amely az enyémmel megegyező értékeket közvetít.

2010-ben, az elsők között végeztem bio kozmetikusként, egy az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. által támogatott iskolában, kitűnő eredménnyel. Vizsgáim után azonnal el is kezdtem dolgozni. Folyamatosan különböző szakmai megmozdulásokon továbbképzéseken, tanfolyamokon veszek részt, amelyek együttesen járulnak hozzá, hogy Vendégeim megtalálják azt a fajta testi- és lelki harmóniát, ami által még szebbek lehetnek.

FILOZÓFIÁM

„Mikor a külsőn keresztül megnyilvánul a szellem: ez a SZÉP”

Napjaink rohanó világában egyre kevesebb idő jut testünk és lelkünk megújulására, ami kihat közérzetünkre is. Tanulmányaim során sosem felejtettem szem elől a tényt, hogy a szépségápolás nem csupán a külsőnk csinosítását jelenti, hanem ennél sokkal mélyebb tartalommal, sokkal nagyobb jelentősséggel bír. Ezen gondolatoktól vezérelve döntöttem amellett, hogy kizárólag természetes anyagokat alkalmazzak kezeléseim során, és hogy Vendégeim mindig maximális figyelemben, kényelemben és minőségben részesüljenek, hogy mindezek által pozitív energiáktól feltöltődve, elégedetten térhessenek vissza a mindennapokba.

KÉPESÍTÉSEM

Regeneráló kezelések

Érzékeny bőr kezelések

Diagnosztika

Csokoládé wellness kezelés

Testkezelés

Elektrokozmetika